Az emberi élet a nemek értelmetlen harca,
amíg ez tart,az emberiség csak
éldegél nyughatatlan.
Az élet a jó és rossz harcának színtere,
sokszor egymást ellenségnek nézőn félreértve,
mely nemzedékeknél hosszabb időben mérve
ismétlődik a történelem korszerűbb körülményiben.
Nem értem, miért van, ha jó vki,
az életében miért nem becsülik,
és ha igaz a karmikus reinkarnáció,
miért az előző életért kell a köv-ben felelni,
miért nem rögtön kapja mindenki, ami jár neki?
Talán ez azt jelenti, hogy nem jutalomért élünk,
hanem hogy minél tovább bírjuk megedzve szenvedésünk?
Vagy valóban ezt érdemeljük,
mert előző életünkben makacsul sok rosszat tettünk,
és az utána köv-ben ezt csak
csupa jóval lehet jóvátennünk?
Tudom, semmit sem lehet eltörölnünk,
mert letagadnánk mindazt, amiért kell felelnünk,
és talán ezért kapjuk lehetőségként az új életünk.
Az élet az érzelmek iskolája is,
anélkül személytelenek lennénk.
Nem szenvednénk, ha nem éreznénk,
de érzések nélkül értékelhetetlen élni,
s ki hogyan értelmezi, úgy is szenvedi.
Bárminek a jelentését hiába érted,
ha nem élsz tudásod szerint.
Anélkül nem tudnád igazán érezni sem,
amellyel egésszé alakulnak tapasztalataid.
Az Árnyékország c. film nyitott kérdésére a válaszom:
Az élet értelme a tapasztalás,
de mivel fáj, úgy érezzük, nincs értelme.
Ha jó a tapasztalás, amikor vége,
az is fájdalmassá tesz, de mert ebből tanulunk,
ezért van értelme.
Mindent meg kell tapasztalnunk, hogy viszonyítani tudjunk.
Aki tudatlanul fogadja tapasztalatait,
mert kikerüli annak ismerveit,
nem bírja el annak fájdalmát, nem fogja fel, mit miért tesz,
ezért nem ért semmit sem,
s fájdalma nem múlik el, mert nem tudja, mit tűrjön el.
A tapasztalatszerzésben jellemünk erősödik,
evvel személyiségünk fejlődik,
és hogy mindent hogyan értelmezünk,
aszerint cselekszünk.
Az élet ördögi kör,
melyben a jók is kárhoztatva vannak,
és főleg a nők, mert hiába vonzzanak mágnesként,
a valóságban az ellenpólusok
mindíg taszítják egymást,
csak ha legyengülnek, akkor közelednek,
de más irányba, mint a // vonalak
a végtelenben találkoznak:
a horizonton, optikai csalódásban.
A születés és a halál közti idő
olyan hosszú intermezzó,
amelyben az öröm csak átmeneti illúzió,
viszont sokat kell érte tenni.
Ám van, akinek ez a kárörvendés,
amiért nem kell csinálnia semmit.
Segítséggel jövünk a világra,
de egyedül megyünk a halálba,
ám min2-re igaz ugyanaz:
ha akarjuk, ha nem,
megtörténik mindannyiunkkal.
Az öngyilkos csak sietteti a halált,
mert nem bírja el az élet halálát,
s a halott élete helyett inkább
választja a nyugalmat ígérő könnyű halált,
amibe menekül,
mert helyzetét kilátástalannak érzi végtelenül.
Az örök élet nem 1 emberre vonatkozik,
mint ahogy az önzők magukra értelmezik.
2 ember egyesülésének gyümölcsével folytatódik.
Semmi sem örök, minden változik,
nem marad uaz, mégha meg is marad.
Ha morbid akarok lenni:
A dolgok lehetnek ugyan különfélék,
de attól egyik sem jobb v. rosszabb a másiknál még,
minden "szar", tul.képpen végtermék,
mivel mindig u.az a végeredmény.
Várakozással telik el életünk:
mindíg várunk v.mire vagy v.kire,
hogy minél előbb jöjjön el vagy múljon el,
ám semmit sem szabad elsietnünk,
türelmetlenül elébe mennünk,
ki kell várnunk a megérett időt,
és akkor íziben cselekednünk.
Tehetetlenség jelentkezik pozitív és negatív értelemben is:
aki mindent megtett és vár a sikeres eredményre,
ill.az is, aki semmit sem, ám u.úgy vár és bízik reménykedve,
esetleg a sikerért imádkozik, amely csak pótcselekvés,
nagyhatású placebó, mert egy időre megnyugvást adó.
A brutálisan önző alkalmazkodás törvénye: / pedig a talpraállás nem jelenti az eltaposást/
A földi élet úgy marad fenn, hogy egymást eszik az élőlények.
Az egyik faj kiírtásával a vele táplálkozó másra facsarodik.
Az ember mindenevő: 1x-re fogyaszt bármit,
még a saját fajtáját is eszi,
mikor idegileg tönkreteszi.
S mivel terjeszkedik, az egész világ kell neki,
megbolygatva a mikróorganizmusokat,
melyek kénytelenségükben másik gazdahelyet keresve,
beletelepszenek az emberbe,
aki ezáltal új, esetleg halálos betegséget szenved el.
Ez feladatot ad a kutatóknak és kihívás lesz munkájukban,
a kóokozók elleni küzdelem,
mely nehezedik az állatok szenvedését súlyosbítva,
a terróriumuk szűkítésével életüket manipulálva.
Terrorizmus dúl a világban, a lelkekben:
ahol "béke" van, szavakkal, ahol háború, ott fegyverekkel.
Mindenhol ölik egymást az emberek,
csak az utóbbiban gyorsan elintéződnek:
a test hamarabb pusztul el, s vele mindene.
Mindenért meg kell küzdenünk, azért is tenni kell, ha csak esélyes,
a jogunkért is harcolni kell, ami talán nem is sikerülhet.
Hogy kinek miért mennyit kell dolgozni,
az tőle függ és körülményeitől,amelyeket meg is változtathatunk,
ám annak mértéke azon múlik, honnan indultunk ki,
mely egy adott helyzet, amibe beleszülettünk.
Végkövetkeztetésem az élet céljáról:
Tudatunk irányítsa ösztöneinket, hogy tudjuk, mit akarunk és mit nem.
Hogy miért vágyakozzunk:csak azért, amit elérhetünk,
s vállaljuk következményeit felelősséggel.
Az élet lényege:
feladatainkat felismerjük,és azoknak eleget tegyünk:
kölcsönös jóindulattal mindenki hasznára legyünk, együttműködjünk,
és ajándékként midannyian együtt örülhetünk.
Magunkat úgy szeressük,
hogy épségben tartsuk tiszta bensőnk és külsőnk,
így jó lesz a közérzetünk.
Amíg élünk, megtehetjük, de ha célba ér életünk,
a halál pillanatában késő sajnálkoznunk.
Mindenkinek végig kell járni az útját,
és ha hozzá még plusz keresztet kreál,
annál szövevényesebb lesz élete,
és messzebb útjának vége,
hogy helyesen elérje.
A legszörnyűbb az életben az az érzés,
amikor a szülőanya elveszíti gyermekét,
kinek életet adott, mégsem tovább él:
később született s előbb fejezi be életét.
A saját élete megszűnik folytatásaként,
végzete a lélegzés élő félhalottként.
/Ezt még 2003-ban írtam, és 2006-ban megölték egyetlen gyermekem a 33.életévében./
Ahogy élsz, olyan minőségű az éned,
de ha többet teszel érte mint kéne, hiába fárasztod lényed,
belehajszolod magad a betegségbe,
és nem marad erőd, se kedved az összekovácsolt értékeid élvezetére.
Amint élsz, olyan minőségű az éned,
ám mikor már csak félig élsz, az életed létét félted,
mert a vég közeledtét érzed.
Az egész élet verseny a sorssal,
Ha nem találsz a helyes útra, segítők terelő jótanácsára,
a mérsékelt életvitelhez való tűrőképesség híján
elveszel a nagyvilágban.
Sokx úgy érzem, a földi élet Isten színháza,
ide száműzte a rossz angyalokat egymás boldogítására,
szabad akaratot adva nekik,
hogy csinálhassanak egymással bármit:
aki keményebb, önzőbb, rafináltabb módon él, itt győzhet,
és fentről lenézve valóságshowját nézi Isten.
Ebben a rohanó világban, egész napi hajtásban,
nincs családi- és magánélet párkapcsolatokban,
csak hirtelen összefutott találkozásokban.
JÖVŐKÉPEM:
A csillagászok szerint közelebbnek tűnik az élet kihülése a Nap kiégésével,
mint a szigulariás: az idő és tér megsemmisülése
az emberiség meggondololatlanul gyors technikai- és civilizációs fejlődésével járó
mérgezésével a Földön és légterében, amely a fekete lukat okozza,
amit én a nemezisnek látom, a büntető igazságnak.
A globális felmelegedés a CO2 növekedésével óriási öngólt végez egyfolytában az ember.
(200 m/év csökken a C2O-ot tartalmazó légtér szintje: az ionoszféra./
S idővel más bolygón létet teremtve, akik meg tudják fizetni, átköltöznek.
